a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2014. január 21., kedd

A nyáron eltett lecsóm....




Úgy képzeljétek el, hogy csak most először bontottam fel a saját eltevésű lecsómból, igaz most rögtön két üveggel.
Paradicsomlét még egyet sem, pedig de szeretem meginni is, csak úgy, meg paradicsomlevesnek is.
Az igazság az, hogy mint múzeumi kiállítási tárgyakat úgy nézegetem az üvegeimet a kamrapolcon lett légyen az lekvár vagy savanyúság vagy lecsó vagy paradicsomlé.
Vagy mint egy tájképet.
Büszkén és gyönyörködve.
... És nem bontok fel semmit, eddig eszembe sem jutott, illetve nincs szívem megtenni.
Asszem nem vagyok komplett.




Szóval végre felbontottam, mert annyira megkívántam a nyári ízeket, hogy ez végül legyőzte bennem a "csak" gyönyörködési vágyat, hagymát dinszteltem alá, jó sokat, majd ráborítottam a két üveggel és hagytam összepárolódni, mert az én eltevésemben félig nyers a lecsó, hogy pont ilyenkor kelljen összefőzni roppanósan puhára, a végén hozzá a virsli, vagy debreceni és kész.
Ja és kellett bele egy fél teáskanálnyi erős pista.
Egyszerűen csodás íze volt, igazi nyári, édes paradicsom és friss paprika íz.
Köretnek tarhonya lett tálalva.
Akkora adagot bevágtam, hogy most csak pihegek.
Nagyon finom.
Minden évben muszáj eltenni, mert ez így az igazi.





9 megjegyzés:

  1. Hát Anikó én pont ilyen vagyok. Már biztos azt mondod, hogy ez nem lehet igaz, csak írom. De igaz. A férjem azt mondja, hogy minek, kinek tartogatom. Azért tetted el, hogy megegyük. Volt olyan lekvárom ami 8-10 éves volt és amikor felbontottam semmi baja nem volt. Lecsóm is van 2012-es is. Sajnálom felbontani, leginkább azért, hogy mi van ha a következő évben nem tudok valami miatt eltenni, És ez nem alaptalan félelem, mert volt olyan év, hogy sárgabarackot szinte nem lehetett kapni. Persze azért mindig bontogatok, csak a férjem sűrűbben szeretné. Hát lehet, hogy nem vagyunk komplettek?

    VálaszTörlés
  2. Lívia, de elhiszem, biztosan rokon lelkek vagyunk, ez már több mindenből kiderült. 4 éve eltett rumos szilvámat csak nézegetem, az ugyanakkor eltett rumos meggyemet tavaly nagy nehezen felbontottam és olyan finom, hogy csak na, már alig van belőle, néha olyan jól esik csemegézni, nyáron kell megint eltennem. De ott áll narancslekvárom, meggylekvárom meg ki tudja mi még, majd átnézem, na az ősszel eltett zöldparadicsom savanyúságomat is - a legkisebb üveggel persze - a múltkor felbontottam egy sülthöz, annyira finom az is, a többi üveggel még sorára vár.
    Igen azt hiszem egy kicsit tényleg nem vagyunk komplettek :-))))))))) A férjeknek türelmesnek kell lenniük hozzánk, mint ahogy mi is azok vagyunk hozzájuk...néha :-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mielőtt írtam ezt a választ, gyorsan megnéztem a régi lekvárjaim dátumát, és a meggydzsem 1998-as, fekete ribizli lekvárom 1997-es a naspolya lekvárom pedig 1996-os. és egészségesek. Na ennyi idő azért már túlzás, igaz? Mondja is a férjem, hogy tudom-e, hogy egyáltalán mik vannak? Már biztos nem jók.
      Én még rajtad is túlteszek. De változtatnom kell. Eldöntöttem, hogy ebben az évben már minden régit felbontok.Hát igen ez a türelem kérdése kölcsönös.

      Törlés
  3. De jó nektek hogy még ilyen sok van. Nekem már alaposan csappan a készletem, bár a két lányomnak is mindig adok belőle amikor hazajönnek! Finom is tud lenni, mi is nagyon szeretjük a lecsót. Pörkölt alá is általában teszek ezért aztán csökken a tartalékom. Lekvár szintén!

    VálaszTörlés
  4. Lívia ezek igazán régiek, de biztosan annál finomabbak, nekem is van őszibarackdzsemmem ami nem is tudom hány éves, talán 4-5, és semmi baja.
    Én is mostanában reggelire mindig vajas lekváros pirítóst eszem, direkt a lekvárok miatt, meg lekváros kalács szeleteket tejjel.
    Muszáj koptatni:-))))

    Éva látod azért van ennyi, mert nem bontottam fel csak nézegettem, mondjuk én is adtam a gyerekeknek, de magunknak nem főztem és még más ételekbe sem használom, ízesítésül.
    Na most változtatok ezen a hülyeségemen:-))))

    VálaszTörlés
  5. én már azon gondolkodtam, hogy lekvármúzeumot nyitok...
    Dóra

    VálaszTörlés
  6. Dóra ez se rossz ötlet... lekvár múzeum, jól hangzik:-)))
    Itt tartok én is:-)))))

    VálaszTörlés
  7. Anikó, nagy öröm az, ha még a régebben eltett befőttek, lekvárok több év után is egészségesek. Én sajnos,ezt sosem fogom megtudni, még nem sikerült annyit eltennem semmiből, amiből évekig maradt volna:))

    Megkérlek, nézzél be hozzám, egy blogjátékra szeretnélek meghívni!:)

    VálaszTörlés
  8. Roza de csak azért mert nem bontom fel az üvegeket, csak nézegetem, na most megtörtem a jeget:-)))
    Benézek, köszi:-))))

    VálaszTörlés