a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2010. május 25., kedd

Spenótfőzelék hagyományosan





Szeretem a spenótot, gyerekkoromban is szerettem, minden formájában, levelesen, pürésítve, vajon párolva köretnek, levesnek, főzeléknek, lasagne-ban, de mindenképpen jó fokhagymásan, tejesen, tejszínesen.
Szerintem finom zöldség.


1/2 kg spenót /paraj/
1/2 l tej
2-3 gerezd fokhagyma, apróra vágva
só, bors
olaj, pici liszt

A spenótot jól megmosom, leszárazom, majd a már tiszta leveleket csíkokra metélem. Kevés olajat forrósítok és rádobom fonnyasztani. Ez pár perc, nehogy a benne lévő értékes vitaminok stb. pocsékba menjenek. Hozzáadom az apróra vágott fokhagymát is, átforgatom, meghintem kevés liszttel és felöntöm a tejjel. Sózom, borsozom. Egyet-kettőt forralok rajta, majd öntöm a turmixba és simára leturmixolom, mert így szeretjük.
Télen fagyasztott spenótból csinálom, / 2 kocka kell / úgy, hogy fokhagymás rántást készítek, ráteszem a már kiolvadt spenótpürét, felöntöm a tejjel és sűrűre beforralom, sózom, borsozom.
Az egész főzési idő 15 perc.
Feltétnek tükörtojást sütök rá és azzal tálalom. 
De szoktam sült szalonnával is, "kakastaréjjal".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése