a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2011. január 21., péntek

Szedres-krémes piskóta



Ezt a receptet még régen, Nigella egyik első tv-sorozatából vettem.
Könnyű, nagyon finom édesség, vendégségre is tökéletesen alkalmas, érdemes elkészíteni.

2 doboz szeder /lehet fagyasztott is, lehet vegyes erdei gyümölcsből is, lehet csak málna is/
15 dkg cukor
3 db 25 dkg-os mascarpone
5 tojássárgája
3-4 ek. limoncello likőr /ha gyerekek is esznek belőle, akkor 1 dl vízből, 1-2 ek.cukorral szirupot főzni, majd egy citrom levét és reszelt héját is belekeverni, és ezzel locsolgatni a piskótát/
2 db készen kapható, gyümölcstortának való piskóta, amit egyforma gyerektenyérnyi darabokra vágni, vagy otthon piskótát sütni 4 tojás szétválasztva, a fehérjét kemény habbá verni, a folyamatos verés mellett hozzá 4 ek. cukor, majd a 4 tojássárgája egyenként jól eldolgozva, végül már fakanállal óvatosan belekeverve 4 ek. liszt, amibe 1 tk. sütőport szitáltunk. Vajazott, lisztezett formában, vagy tepsiben megsütjük, kb. 10 perc. Kihűtjük és daraboljuk.
2 maroknyi, enyhén pirított mandulalapka




A két doboz szedret 5 dkg cukorral egy kis lábaskában összeforraljuk, a gyümölcsnek darabosnak kell maradnia!!! Kihűteni.
Az 5 tojássárgáját a maradék 10 dkg cukorral fehéredésig kevertem, majd hozzá az összes mascarponet és sima krémmé kavartam.
Lehet poharakba, tálkákba is adagolni, de a legjobb egy nagy tál alját kibélelni a piskótadarabokkal, meglocsolgatni a likőrrel vagy a citromsziruppal, ha ezt már jól beitta, akkor a szedres szirupot ráönteni egyenletesen, mindenhová jusson és erre rétegezni a tojásos krémet.
Egy éjre hűtőbe tenni, hogy összeérjenek az ízek, de minimum 2-3 órára.

Tálaláskor megszórni a tetejét mandulával és hatalmas adag tejszínhabbal szervírozni.
Biztosan nem lesz elég senkinek egy adag.


3 megjegyzés:

  1. ÓÓÓÓÓÓÓ!! Ez nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  2. Ezt már én is kinéztem magamnak... Isteni lehet!

    VálaszTörlés
  3. Marika63, és nagyon finom is meg könnyű készíteni is:-))))


    Duende, évek óta készítem, a gyerekeimnek valamiért ez az igazi "krémes desszert", meg vannak őrülve érte, télen nyáron sokat kérik, nem győzöm csinálni, de nem is nehéz összedobni:-)))))

    VálaszTörlés