a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2018. március 14., szerda

Vérnarancslekvár



Hetek óta árválkodott öt szem narancs meg egy citrom egy tálban itt a szemem előtt, rá se hederítettem, ugyanis annyi narancsot ettem ezen a télen, hogy talán soha ennyit még eddig semmikor és így a tél végére már meguntam.
Tegnap pattant ki az ötlet, hogy csak nem fogom kidobni, hanem be kéne főzni.
Na tegnap este alaposan megsikáltam mindet forró víz alatt, majd egy éjszakára ott hagytam tiszta hideg vízben ázni. Ma reggel aztán leöntöntöttem a vizet róluk, kicsit megszárogattam, majd kezdtem feldarabolni és meglepetésemre kiderült, hogy vérnarancsokról van szó, kívülről ez nem látszott egyiken sem. Szóval feldaraboltam mindet héjával együtt viszonylag apróra és rögtön egy lábasba szórtam a keletkezett levükkel együtt, ugyanis a másik meglepetés az volt, hogy rendkívül levesesek, holott én azt hittem, hogy inkább már aszottak, majdnem le is állítottam a projektet, mert olyan finom édes volt az összes leve és húsa, hogy hajszál híján megettem. De aztán megtartóztattam magam és folytattam.
Amikor kész lettem ráöntöttem cukrot, átkevertem és ment a tűzre rotyogni.
Valami csodálatos pirosas színe volt az egésznek, nagyon tetszett.
Amikor úgy éreztem kellő ideig forraltam rászórtam egy dzsemfix extrát, jól elkevertem benne és a tasakon megadottak szerinti ideig főztem még, végül a kimosott tiszta üvegbe azonnal forrón beletöltöttem. Két üveget mostam ki a biztonság kedvéért, de csak egy lett tele, lezártam és rögtön fejreállítottam 10 percre, majd vissza, bebugyoláltam tiszta konyharuhákba és hagytam dunsztolódni, amíg kihűlt.
Isteni lesz vajaskenyérre, tejbegrízre-rizsre, különféle sütikhez, szóval amihez csak megkívánom.
Szeretem ezeket a dzsemmeket, nagyon finomak.


4 megjegyzés:

  1. Imádom! :) És milyen gyönyörű színe van!

    VálaszTörlés
  2. Ugye ? nekem is nagyon tetszik, lesz is ezentúl minden évben, ha kapok vérnarancsot :-)

    VálaszTörlés
  3. Mi is vettünk az idén, picik voltak, de egy narancsból vagy másfél deci lé jött ki, szinte csak héjba zárt mennyei ital volt mindegyik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezekkel ugyanígy, tele voltak lével, pedig hetekig itt aszalódtak egy tálban, mire megfőztem :-)

      Törlés